A vasuTTmodell weboldalon és blogon szereplő képek és egyéb tartalmak a vasuTTmodell Kft. saját tulajdonát képezik (kivétel, ami ettől eltérő megjelölést tartalmaz), azok bármilyen felhasználása (részben vagy egészben), különösen egyéb helyeken történő publikálása, csak erre vonatkozó kifejezett írásos engedélyünkkel lehetséges!
Novemberben jelent meg a Kühn Modelltől az "Ürdingen" néven becézett tartálykocsi típus (pár hete már írtunk róluk). Ezúttal nem kellett éveket várni a bejelentés és a modell kézbevétele között, reméljük ez a jövőben is hasonlóan alakul majd náluk. Ráadásul azonnal 5 variációban is kiadták őket, ami összesen 10 féle kocsit jelent, a megszokott 2-2 darabos mini szettben, a szokásos akril dobozban. Nézzük most meg néhány fotó segítségével, hogy sikerültek a tankerek!
Ha egészében nézzük, arányos, jó formájú modell készült.
Az apró részletek is szépen kidolgozottak. A zászlótartó külön alkatrész, a kapaszkodó hajszálvékony, a forgózsámoly is kellően részletes. A kapaszkodók, a tetőjárda kellően rugalmas anyagból készült, reméljük a korral sem válik rideggé, könnyen törhetővé.
A feliratok tűélesek és nagyon részletesek, de ez ma már alap.
A 32grammos kocsik nagyon szépen, könnyen futnak. A kuplung kinematikák akadás nélkül teszik a dolgukat.
Sokszor elhangzik TT-s körökben, hogy "bezzeg H0-ban több gyártó is gyártja ugyan azt a modellt, lehet választani". Nos kérem, ezekkel a tartálykocsikkal ez a helyzet 1:120-ban is! A Karsei februárban adta ki például a Kühnnel azonos festésű, kék, BUNA logós tartályát. De kaphatók tőlük szürke DR variációk is, aminek szintén megvan a "Kühnös párja". Ha belefér valakinek némi eltérés a 4 tengelyes tartályok között, akkor választhat a Hädl és nemsokára az Igra modelljei közül is, hogy szép hosszú tartályvonatokat tudjon összeállítani. Egy valamiben verhetetlen jelenleg a Kühn, ez pedig az ár. Míg a többieknél rendszerint 40EUR körül alakul egy tartálykocsi ára, addig a Kühnnél 30EUR alatt van az egységár, igaz, itt párosával kell vegyük a modelleket.
A Kühn tartálykocsik megvásárolhatók webshopunkban, klikk ide!
A november a Kühn hónapja volt (még úgy is, hogy a Tillignél szinte minden napra jutott egy-egy új megjelenés), ráöntötte a piacra az összes bejelentett tartálykocsi szettet, plusz néhány mozdonyt is. A Piko is megvillantotta méregfogát, kiadásra került az első TT gőzösük. Persze a Tillig is hozta a formát, egy hónappal korábban kiadta a Kárpát Nohabot és megjelent időben a RailJet Taurus is.
KRES 1957 - Emeletes személyvonat készlet, 5 kocsival, DR Ep. III.
Kühn 32612 - Dízelmozdony V60, bordó, DB Ep. III. 32620 - Dízelmozdony BR216, kék+bézs, DB Ep. IV. 32662 - Dízelmozdony BR760, Caterpilar-Erdgas, DBAG Ep. V. 33380 - Dízelmozdony T478.3001 (zöld-fehér-szürke), CSD Ep. IV. 33382 - Dízelmozdony T478.3001 (bordó-szürke), CSD Ep. IV. 33384 - Dízelmozdony T753 001, CD Ep. V. 51510 - Tartálykocsi szett 2 kocsival "Uerdingen", DR Ep. III. - formaújdonság 51512 - Tartálykocsi szett 2 kocsival "Uerdingen", DR Ep. IV. - formaújdonság 51514 - Tartálykocsi szett 2 kocsival "Uerdingen", PCK Schwedt, DR Ep. IV. - formaújdonság 51516 - Tartálykocsi szett 2 kocsival "Uerdingen", Buna, DR Ep. IV. - formaújdonság 51518 -Tartálykocsi szett 2 kocsival "Uerdingen", BP Ep. IV. - formaújdonság
Piko 47100 - Gőzmozdony BR 55, DR Ep. III. 47101 - Gőzmozdony BR 55, DR Ep. III., digitális-hangos változat 47744 - Önürítős teherkocsi Falns, NIAG Ep. VI.
Tillig
01446E - Tehervonat szett, BR56 és 6 különféle teherkocsi, DRG, CSD, PKP, NS, ETAT Ep. II. - egyszeri kiadás 01758E - Személykocsi szett "CityNightLine", DBAG Ep. V. - egyszeri kiadás 01782E - Személykocsi szett "Deutsche Weinstrasse", DB Ep. IV. - egyszeri kiadás 01783E - Személykocsi szett "Apfelpfeil", DB Ep. IV. - egyszeri kiadás 01790E - Önürítős teherkocsi szett OOt, Braunkohlezug 3., DR Ep. III. - egyszeri kiadás 02268 - Gőzmozdony BR52, DR Ep. III. 02489 - Villamos mozdony BR189, MRCE/SBB Cargo Ep. VI. 04324E - Villamos mozdony BR155, MAIK Ep. VI. - egyszeri kiadás
04542E - Dízelmozdony 459 021 Nohab, Kárpát Ep. VI. - egyszeri kiadás 04921 - Villamos mozdony BR186, Crossrail Ep. VI.
04968E - Villamos mozdony Rh1216 RailJet, ÖBB Ep. VI. - egyszeri kiadás 04994 - Villamos mozdony BR156 Railion, DBAG Ep. V. 13164 - Személykocsi 2. osztály, raktérrel, DR Ep. III. 13336 - Személykocsi 2/3. osztály, Eilzug, DRG Ep. II. - átdolgozott kiadás 13337 - Személykocsi 3. osztály, Eilzug, DRG Ep. II. - átdolgozott kiadás 13338 - Hálókocsi, Eilzug, DSG Ep. III. - átdolgozott kiadás 13350E - Személykocsi, Eilzug, DB Ep. IV. - egyszeri kiadás 13363E - Személykocsi 3. osztály, Karwendel, DRG Ep. II. - egyszeri kiadás 13477 - Tehervonati ksíérő/poggyász kocsi, DR Ep. IV. 15686 - Nyitott teherkocsi Eas, DR Ep. IV. 15687 - Nyitott teherkocsi Eanos 052, fékállással, DB Ep. IV. 16110 - Személykocsi 1/2 osztály, ABvmz, ICE festés, DBAG Ep. VI. 501735E - Személykocsi Touristikzug 2. osztály, DBAG Ep. V. - egyszeri kiadás
Idén is Tillig Mikulás akció! December 8-áig vagy a készlet erejéig kb. 25%-os kedvezménnyel rendelhető számos Tillig modell, TT, H0 és H0e/H0m méretekben. A modellek nagy része kifutó, így talán ez az utolsó lehetőség beszerezésükre - főleg kedvezményes áron. A modelleket a gyártól kell megrendeljük, így leghamarabb december elején lehet majd átvenni az akciós termékeket.
A jóárasított TT modellek webshopunkból rendelhetők, klikk ide!
Az akcióban részt vevő H0 modellek, és az akciós áraik (ezeket a webshopban nem áraztuk át, de rendelés esetén visszaigazolásban rögzítjük a kedvezményt):
05935 - Nyitott keskeny nyomközű teherkocsi, DR Ep. III., H0e - 6.075Ft 05970 - Nyitott keskeny nyomközű teherkocsi szett, DR Ep. III., H0e - 11.700Ft 15970 - Nyitott keskeny nyomközű teherkocsi szett, DR Ep. III., H0m - 11.700Ft 73807 - Emeletes személykocsi 2. osztály, Sihtalbahn, SZU Ep. V/VI., H0 - 16.680Ft 73809 - Emeletes személykocsi 1/2. osztály, SBB Ep. V., H0 - 16.680Ft 74819 - Motor-mellékkocsi, DRG Ep. II., H0 - 17.775Ft 76521 - Élőállat szállító kocsi Oldenburg, GOE Ep. I., H0 - 6.750Ft 76524 - Alacsony oldalú teherkocsi, DB Ep. III., H0 - 6325Ft 76549 - Nyitott teherkocsi, DB Ep. III., H0 - 6.325Ft 76558 - Tartálykocsi BP, DSB Ep. III., H0 - 6.750Ft 76585 - Nyitott teherkocsi ponyvával, NS Ep. V., H0 - 8.600Ft
Micsoda meglepetés! Megjelentek a Kühn uerdingeni tartálykocsi szettek, mind az 5 féle beharangozott festésben. Ahogy tőlük megszokhattuk, a tehervagonok szinte mindig szettben jelennek meg, ezúttal is a 2 darabos kiadás mellett döntöttek. A dobozban természetesen eltérő pályaszámú kocsik lapulnak. A kocsi eredetijét a Rajna parti Uerdingenben gyártották, innen kapta az elnevezését is. Érdemes a Wikipedián átfutni a Waggonfabrik Uerdingengyár több mint 130 éves történetét. A 20. század végén Düwag néven, többek között villamosokat gyártottak Németország legnagyobb vasúti jármű gyárában. Az utóbbi években a Siemens csoporthoz tartozik és például a Desiro motorvonatok készülnek a falai között.
Talán ez a BP festés a legszebb ...
... vagy ez a kék?
Vagy ez a narancs?
A képekre kattintva a webshopban is megtekinthetők a szettek, sőt akár meg is rendelhetők! :)
A DR 120-as sorozatú dízele a Roco idei újdonsága. A MÁV-os Szergej régi motoros, rengeteg TT-s asztalon szolgál évek óta, megbízhatóan. A következő hetekben megnézzük őket munka közben is!
Mindössze két hete mutattuk be a Wiebe cég billenőszekrényes kocsijait, máris munkában láthatóak a hajnali fényekben. A vonógép a Tillig dízele, a vonat végére egy Tillig/Modist koprodukciós Res kocsi lett besorozva.
Októberben sem lehetett panasza annak, aki fogékony az érdekesebb vasútmodellekre. Beckmann gőzös, Karsei gáztartály, Tillig Krokodil, Eilzug kocsik és még vagy száz csoda került a boltokba az elmúlt hetekben. Lássuk hát:
8722 - Lanz cséplőgép 31171 - Alacsony oldalú teherkocsi rakománnyal, DR Ep. IV. 31406 - Billenőszekrényes nyitott kocsi (psz. 1006-1), Wiebe Ep. V.
31407 - Billenőszekrényes nyitott kocsi (psz. 1097-0), Wiebe Ep. V. 34003 - Munkavonati lakókocsi, DR Ep. IV.
Tillig 01714 - Erősített oldalú nyitott teherkocsi szett, OnRail Ep. VI. 01777E - Személykocsi szett Vindobona 2., DR/ÖBB Ep. IV. - Egyszeri kiadás
01786E - Kórházvonat szett, KPEV Ep. I. - Egyszeri kiadás
04416 - Villamos mozdony, Krokodil, Rh 1020, MWB Ep. V. 13360 - Eilzug személykocsi 1. osztály, DB Ep. III. 13362 - Eilzug személykocsi 2. osztály, DRG Ep. II. 13370 - Eilzug poggyászkocsi, DB Ep. III. 13371 - Eilzug poggyászkocsi, DB Ep. IV. 13372 - Eilzug poggyászkocsi, PKP Ep. III. 15039 - Gáz szállító tartálykocsi, hővédővel, DR Ep. III. 15175 - Önürítős teherkocsi OOtu, DR Ep. III. 15750E - Ponyvás teherkocsi graffitivel, DB-Schenker Ep. VI. - Egyszeri kiadás 16036 - Személykocsi nyitott peronnal 2. osztály, DB Ep. III. 16037 - Személykocsi nyitott peronnal, raktérrel 2. osztály, DB Ep. III. 16512 - Személykocsi 2. osztály "Snack point", DBAG Ep. V. 17173 - Fedett teherkocsi Gbs, DR Ep. IV. 17174 - Fedett teherkocsi Glmms, DB Ep. III. 17175 - Fedett teherkocsi Gbs, DB Ep. IV. 17176 - Fedett teherkocsi Gbs, DBAG Ep. V. 17340 - Vonatpostakocsi Post-p, Deutschen Post ep. III. 17376 - Hűtőkocsi Gk, Berlin, DRG Ep. II.
17377 - Hűtőkocsi, Deutsche Kamerun Bananen, DRG Ep. II. 18403E - Tartálykocsi ZZ, VEB EVW Schwedt, Dr ep. IV. - Egyszeri kiadás 501896 - Fedett teherkocsi tűzoltó vonathoz - Junior Tillig-TT-Club modell
Wiemo 201810 - Porosz személykocsi nyitott peronnal 1., DR Ep. III. - 60 darabos kiadás, Peresvet kooprodukció 201811 - Porosz személykocsi nyitott peronnal 2., DR Ep. III. - 60 darabos kiadás, Peresvet kooprodukció 201820 - Porosz személykocsi zárt peronnal 1., DR Ep. III. - 60 darabos kiadás, Peresvet kooprodukció 201821 - Porosz személykocsi zárt peronnal 2., DR Ep. III. - 60 darabos kiadás, Peresvet kooprodukció 6902410 - Csapófedeles teherkocsi, bauzug, kézzel koszolt, DR Ep. IV. - 15 darabos kiadás, Schirmer kooprodukció 6902411 - Csapófedeles teherkocsi, bauzug, kézzel koszolt, DR Ep. IV. - 15 darabos kiadás, Schirmer kooprodukció
Karsei 23205 - Uerdingeni tartálykocsi, LEUNA, DRG Ep. II. 23206 - Uerdingeni tartálykocsi, LEUNA, DR Ep. III. 23227 - Alacsony oldalú teherkocsi OOnuw, DR Ep. III. 23228 - Alacsony oldalú üzemi teherkocsi OOnuw, DR Ep. III. 23229 - Alacsony oldalú teherkocsi Fa, DR Ep. IV. 23250 - Lapos kocsi SS, DRG Ep. II. 23251 - Lapos kocsi SSkw, DR Ep. III. 23252 - Lapos kocsi Rkmmo-u, DR Ep. IV. 23253 - Rakoncás kocsi SS, DRG Ep. II. 23254 - Rakoncás kocsi SSkw, DR Ep. III. 23255 - Rakoncás kocsi Rkmmo-u, DR Ep. IV. 23270 - Gázszállító tartálykocsi ZZd, DR Ep. III. 23271 - Gázszállító tartálykocsi Zagk, DR Ep. IV.
Beckmann 1018500 - Gőzmozdony BR37 (ex. P6), DRG Ep. II.
Tavaly jelent meg a Busch kínálatában a billenőszekrényes teherkocsi, igaz akkor még csak Spielemax különkiadásokban szerezhették meg, akik kedvelik a típust. Idén már normál kiadásban is meghirdették a modellt, több változatot is, DR és Wiebe festésben.
A tavalyi évben „Három TT-s beszámoló az első félévből” címmel cikksorozatot indítottunk el. Ennek kapcsán különböző helyszínekről próbáltunk színes kis morzsákat átnyújtani minden kedves olvasónknak annak érdekében, hogy minél szélesebb körbe eljussanak a méreTTünkkel kapcsolatos információk a méreTTársainknak. Megjelent ebben a sorozatban, annak is az 1. részeként egy drezdai élménybeszámoló, a 2. rész a TILLIG nyílt napról, majd az 5. rész (igen!) egy bemutatóval a 2017-es nagy lipcsei vásárról. Nem, nem bújt kisördög a billentyűzetünkbe! Szándékosan lett kihagyva a két középső rész, mint a hatalmas, világhírű filmekben, mégpedig annak érdekében, hogy fokozzuk az izgalmakat! :) Persze rajongói körökben számtalanszor felmerült a folytatás kérdése, és hogy vajon mikor, milyen tartalommal jelennek meg végre a közbenső részek. Sőt! Tudomásunk szerint egy kiemelkedően magas létszámú tömeg – gátlásait levetve – még a Deák téren is tüntetett, követelve a folytatást! Ennek hátteréről és kimeneteléről további információval és képriporttal sajnos nem rendelkezünk… :) Szóval az élet mindig felülírja a terveinket és számtalanszor rombol ezekben a szituációkban, ez pedig ebben az esetben is sajnos így történt. De most – alkotói válság ide-oda – folytassuk hát: immár a 9. résszel! A jövőben pedig vagy feltöltjük a közbenső tereket, vagy újra tüntetés lesz a Deák téren, utóbbi esetben reméljük összecsapások nem lesznek. Felelősséget természetesen nem vállalunk! :) No nézzük hát, térjünk vissza az 1:120 arányhoz! Itt a 9. részben járjuk be a friss, azaz az idei naaagy vásár eredményeit, látogassunk el hát együtt újra a Modell-Hobby-Spiel Messére, Lipcsébe. Ami ugyan valójában október első hétvégéjén volt, de a manapság megjelenő hírek szerint az időutazás: igenis, lehetséges! Az időjárás tökéletes, „igazi” október eleji 24 fok napsütéssel! Minden a legnagyobb rendben! De így legalább a kabátunkat sem kell két stand között áttennünk egyik kezünkből a másikba, hiszen párunknak sajnos nem adhatjuk a fentebb leírt romboló hatás miatt, az pedig nem nagyon zavar, hogy szegény ruhatáros néni az idei vásárt mínuszban zárja. :)
Jó helyen járunk!
A villanykígyó csak úgy hozza a tömeget
Az 5. részből már ismert, német profizmus vár minket a bejáratnál, természetesen lusta ember módjára éppen a nyitás pillanata előtt esünk be az űrállomás csodájával felérő üvegkupola-rendszerbe, ami önmagában is lenyűgöző és csodálatos, de hogy 9:57-kor, a nyitás előtt 3 perccel nem kell sorban állva közelharcot tolnunk a jegyünkért, az valami döbbenetesen jó szervezésre mutat! Rögtön uzsgyi a pénztárhoz, természetesen „Gutshein”, azaz kupon a kezünkben, olcsó jegy beszerez, és irány is a számunkra oly kedves csarnok felé, ahol a 10:00-át egy nagy kongatás jelzi: tárulnak a kapuk, tódul be a kíváncsi tömeg a modellezés és a vasútmodellek melegágyába.
A színhely
Kongattak, a csodanap elkezdődött
Mivel nagyjából már megismertük az elmúlt években a csarnok elrendezését és ez nem olyan, mint egy szupermarket, ahol mindig keresni kell, hogy most éppen hová dugták el a mustárt és a kakaót, így tudhatjuk, hogy a boltok standjai és a különlegességek irányába kell vegyük lépteinket. Lássuk is elsőnek a jó öreg, magyarszerű névvel ismert gyártót, aki méretünkben a közúti járművek színesítésének talán első számú úttörője. Itt az egyik kirakatban egy remek diorámát láthatunk a zwickaui Trabant gyárból, melyet biztosan sokan láthattunk már a neten fotón és meg is fordult a fejünkben, hogy na ezt, ezt meg kellene építeni TT-ben! No most Gabor úr megtette ezt, igaz N-ben, de igazán eredeti lett! :) Viszont sajnos nála idén nagy újdonságok nem kerítenek port, igaz: van is mit ledolgoznia a lemaradásából, hiszen számos modell évek óta csak ún. handmusterként áll a kirakatban. De itt viszont mindig akad másodosztályú, jóárasított túrni való: ebben az évben nagyon sok narancsszínű Skoda kukáskocsi hever az asztalon, gyerekkorunk szép emlékei!
Fényképen már láttuk, de így szép
Természetesen első-második utunk mindig a szeretett SpieleMaxhoz vezet, most épp csak beugrottunk Gaborhoz, útba esett. Azért ide, e nagy bolthálózat standjához érdemes jönni az elsők között, hiszen ennél a nagy forgalmazónál mindig akad a vásáron újdonság, formaújdonság és egyben szemtelenül olcsó árak is. Saját gyártójukról, a Herisről pedig ne feledkezzünk meg: idén sincs csalódás! Bár több újdonságot és érdekes egyedi modellt vártunk e jeles ünnep alkalmából, de vásárolni itt aztán lehet – már ha valaki azt a kb. 15-20 méteres sort kivárja. Viszont érdemes türelmesnek lenni, mert igazán kis példányszámban legyártott, egyedi festésű teherautók és vagonok kaphatóak, nem beszélve az akciós árakról! Végre újdonságként megérkeztek TT-ben is a szovjet személyszállító vagonok különböző variánsai, igazán szép minőségben! Ha jól megnézzük, van itt egy-két mesterpéldány a készülő „kinowagenekből” is, amik aztán kinyithatják a különböző eilzugwagenek előtt a kaput gyártásban. Hátha! Van itt még egyedi festésű IFA és más finomság! A hihetetlenül hosszú sor miatt többször visszatérünk ide, de az csak nem csökken 1-2 óra elteltével sem, ezt bizony végig kell állni! Vegyünk hát egy-két egyedi darabot, ami jól mutat majd a gyűjteményünkben és mi több, büszkék lehetünk rá, hogy Magyarországra is jutott a limitált példányokból! :)
Spiele Max csodák és csodás akciók
Sajnos idén itt a standsor másik oldalán rendszeresen megjelenő, a legnagyobb e- és „világi” bolttal rendelkező cég, aki anno a gyártói kistestvér volt, nem hozott ki szinte semmi újdonságot TT-ben. Viszont a közel 40%-os, vásári akcióikból itt azért lehet egy-két nejlonszatyorba valót beszerezni. Ha tovább igyekszünk, az értékesítési versenyben egyre inkább előre törő, másik hasonló és nagy múltú bolt standjánál újra érdekes mesterdarabok tekinthetőek meg és a gyönyörű Beckmann tűznélküli gőzősök is újra láthatóak. Sajnos ezek már évek óta csak vágyálomként szerepelnek a bakancslistánkon, hiszen áruk nagyon borsos, akcióban pedig nem szerepelnek sohasem. Így legalább marad még remény, hogy ha egyszer mégis elszánjuk magunkat, akkor lehet rá esélyünk, hogy vegyünk belőlük. Menjünk is tovább, immár a 2-3 zsákmányolt zacsival a kezünkben! Hagyjuk pihenni a pénztárcánkat és nézzünk a standok között most egy-két érdekességet! Legyen ez például a Luetke föld alatti világa, vagy éppen az Arnold érdekességei. Utóbbinál a járműfejlesztések után az elmúlt hetekben már megjelentek a múlt évben meghirdetett épületek, de ki gondolta volna, hogy ezeket kézbe fogva az ember inkább úgy érzi magát, mintha egy városi turista boltban lenne és gagyi, porfogó biz-baszokat szeretne hazavinni, ami helyi emlék, de persze Kínában készült műgyanta gagyi. Viszont ebben az esetben – sajnos – az ára miatt az ember egy percig sem gondolkodik legalább, hogy megvegye… Ez nem pozitív visszajelzés lesz a gyártónak… Előre is sajnáljuk, pedig a kezdeményezés olyan jó ötlet volt és összeépíthető műanyagban olyan jól működhetett volna… Nyilván így nagyobb az árrés…
Ezek után forduljunk most a még nagyobb szortimenttel rendelkező gyártók irányába! Legyen az első itt a sorban az egyre nagyobb nevű KRES! Évek óta már megbízhatóan szállítja TT-ben a meglepetéseket és nagyon szimpatikus üzletpolitikájuknak köszönhetően ők kevésbé ígérgetősek. Egyszerűen minden megjelenésükkor terítik az ászokat az asztalra: nagyon megnyerő taktika ez! A korábban bemutatott – és méregdrága – poggyászkocsik különböző változatait újra láthatjuk, és számos, már elérhető modellt szintén. Viszont ezen a vásáron a KRES jó szokásához híven ismét ledöbbentett mindenkit, aki erre járt és nem is akárhogy! Két hete történt megjelenésükön – reményeink szerint erről is majd beszámolunk – még híre-hamva sem volt, most pedig olyan „triplaászt” dobtak le az asztalra, hogy sokan csak pislognak! Hiszen bejelentik a DB „signaldienst” motorkocsiját, és láthatjuk a már rögtön meg is vásárolható oldalkocsis motort TT-ben, majd megismerhetjük a Spiele Max különkiadás motorvonatát, különleges festéssel és belső berendezéssel, illetve ledöbbenhetünk azon a kultikus csodán, ami talán az egyik utolsó lehelete volt az NDK vasúti járműgyártásának, ennek következtében pedig biztosan szinte minden terepasztalon meg fog jelenni. Ha csak az ár nem fogja ezt felülírni, no meg az, hogy egyelőre úgy néz ki, hogy nincs benne hajtás, de várjuk csak meg a végét! :)
Nagyon érdekes a vásáron, hogy újra vannak régi, nosztalgikus, de szinte új állapotban lévő modellek is. Valahogyan érdekes módon, minden lipcsei vásáron előkerülnek az évtizedekkel korábbi, makulátlan állapotban lévő kiegészítők, vagy gördülő csodák. Most is így van ez, néha olyan dobozokban olyan modelleket lehet megcsodálni és megvásárolni, hogy az ember csak ámul-bámul és rögtön a békebeli nyolcvanas években érezheti magát.
Mintha időutaztunk volna!
A ROCO standján sajnos hiába várjuk a TT méretben is elkészülő háromtengelyes személyvagonokat, sajnos csak H0-ban mutatják be mesterdarabként. Sőt! TT-ben még csak a szortimentet bemutató darabokat sem láthatunk kiállításként, egyedül a digitális bemutató asztalon mozognak TT-s ROCO mozdonyok. Viszont az MTB standján láthatunk újdonságot: egy lengyel mozdony és CD/ZSR motorkocsik bemutatójával. Szokásához híven a TILLIG is hoz néhány újdonságot és ők még előadást is tartanak, ahol hallhatunk az új formavariáns személykocsikról, továbbá a várt VECTRON-ból is bemutatásra kerül egy, még festetlen példány. A nagyok közül azonban a valódi nagy dobás mégiscsak a PIKO-tól jön! Nagy csodálatra méltó az elkészült és működő, mindenki által annyira várt szerkocsis gőzös, amely a PIKO első TT-méretű gőzöse és a jelek szerint nagyon jól sikerült gépről van szó, nagyon szép kivitelezésben! Nem hiába várjuk nagyon epekedve, a legtöbb asztalon biztosan szépen fogja róni a kis köreit!
A bemutató körön is gyönyörűen járt, tökéletes lassúmenetet produkálva! Díjazva a gyár törekvéseit, támogassuk is őket hirtelen egy PIKO bögre megvételével! Hajrá! :)
A további gyártók közül a Beckmann manufaktúra kis gőzöse továbbra is csak 3D nyomtatott verzióban várja a sorsát. A KUEHN standján viszont bemutatkozott a már kész tartálykocsi, amit az 5. részben említettünk, most pedig számos színvariánsban láthatjuk. Ugyanitt az új villanymozdony pedig már handmusterként forgott a KUEHN bemutató diorámáján. Az látszik, hogy már egyértelműen utolérte magát a gyártó, és ütemezetten adja ki az újdonságokat. Mivel tavaly ilyenkor láthattuk a tartálykocsit először, és idén már készen is vannak, így várhatóan a jövő évben érkezhet meg ez az új mozdony is. A svájci gépekről viszont sajnos nem volt újabb hír. A Gützold/Fischer-modell standján viszont maga a döbbenet jelent meg! TT-ben egy olyan minőségi színvonalat dobtak meg, amitől fényévekre van a többi gyártó, legyen az kicsi, vagy nagy. Ki látott már szervizlámpákkal (és szerszámokkal) felszerelt gyári gőzöst TT-ben? Ez igen! Futása pedig ledöbbentően pazar!
Nem ilyen kedvező sajnos a helyzet az NPE új gyártó háza táján TT-ben. H0-ban ugyan megjelentek a tavaly előtt bejelentett, Wartburg aszfaltszaggatói, de TT-ben a tavaly ígértek idén nem következtek be, azaz ezen a vásáron nem lehet még mindig őket megvenni. Sőt! A gyártó a kérdésre kevéssé meggyőzően jelezte, hogy jövőre e vásár alkalmával lesz majd megvásárolható a TT-s verzió. Talán velük is játszanak a kínaiak? Mindenesetre várjuk az apró példányokat!
És még egy érdekes és még egy fontos dolog! Természetesen a kicsiny gyártókat is nagyon szeretjük, hiszen számos modellt ők hoznak el az asztalunkra: köszönjük meg és ismerjük el a munkájukat, miáltal színesebb lehet mindannyiunk 120-as világa! Érdekességként jegyezzük meg hát az orosz gyártó, TT-Modell Drezdában már bemutatott rakétahordozó vagonjait! Igazán izgalmas téma! Viszont azt hiszem, eltörpül mellette a számunkra, magyarok számára fontos dolog! Mi is az? Azt gondolom, erre áldozni kell pénzt, ha megtehetjük, hiszen a nagyon szép 3D nyomtatásairól ismert, viszont borsos árakat elkérő ecthIT nem akármit lépett meg! Nézzünk csak be ebbe a vitrinbe! Mitől marad tátva a szánk hirtelen, és mitől mordulunk fel óhatatlanul, mintha lenne mellettünk valaki, akinek jelezni szeretnénk a meglepődésünket, hogy Ezt NÉZD! Ez a gyártó bizony életre keltette 1:120-ban mindnyájunk szeretett Kázmérját! Bizony! Ez egy igazi, magyar, messze földön híres és kedvelt, üzemanyagpusztító óriás, egy Csepel teherautó!!! Lehet ennek ellenállni???
Ha tovább indulunk büszkén a zsákmányunkkal, akkor láthatjuk, hogy a gyártói „élmények” nyújtotta eufória mellett a modellezők és a klubok is megannyi különlegességet adnak át a közönségnek terepasztalaikon, tematikus moduljaikon, standjaikon. Láthatunk itt abszolút valósághű városka-részleteket a franciáktól, ahol a kedvesség és romantika járja át az utcák hangulatát, de belgák és más nemzetek is megmutatták precíziós tudásukat. Sajnos magyar terepasztalt ebben az évben nem találunk, de lehet, hogy csak a figyelmünket kerülte el. Pedig az idei évben különösen sok a terepasztal és a dioráma, melyet megcsodálhatunk! Megtudhatjuk viszont, hogy a modellvasút igenis tud lépést tartani a fejlődéssel, hiszen nem csak korabeli képcsöves TV-ben tud üzemelni, hanem immár laposTV-ben is. )
Reméljük, hogy ez a kis vásár-túra minden olvasónak tetszett és ezáltal újabb terveink lehetnek, hogy miket szeretnénk akár már az idei, vagy a jövő évi Karácsonyfa alá kívánni. Hiszen: ha hisszük, ha nem, lassan itt a Karácsony! Ezt bizonyítják a boltok polcai, a beszerzés pedig már elkezdődött! Vigyázzunk hát arra, akit szeretünk, hiszen ha elveszítjük Őt, nincs ki velünk sétáljon a vásár sorai között és megosszuk vele az élményeinket, lássa még egyszer rajtunk az örömet, még ha nem is mondjuk neki, hogy – persze a modellvasút mellett – Ő jelent nekünk Mindent! :)
Az idei évben a Tillig-TT-Club tagok egy Primagas festésű gáz szállító tartálykocsit kaptak ajándékba a tagságért. 2013-ban volt már egy hasonló, Primagaz feliratú kocsi grátisz modell, bár az jobban hasonlított a régi, Zeuke időkből származó teherkocsihoz.
Végülis kánikulának nevezhető a mostani 20+ fok is, ami kint van így október derekán, nem?
Szóval vannak apró haladások ismét, ami a modul építését illeti. Muszáj is készülni vele, közeleg a Temofeszt, ahol fellépünk.
Valami ilyesmi lesz a Tüzép, ha egyszer elkészül. A hétvégén összeraktam a léc kerítést, a festésén még gondolkodom, jó lenne valami kopottas hatást elérni, ahogy egy ilyen kerítés kinéz általában (ezt még gyakorolni kell). Talán végleges helyükre kerültek az épületek, meg egy-két kis kiegészítő, a targoncáról kiderült, hogy nem fér be a garázsába - ott fog elrozsdálni az udvaron. Még hiányzik egy két apróság, például tüzelő még egyáltalán nincs, de a Pecky féle cement sem érkezett még be. A Miniatur fém rekeszeken és olajos hordókon még szárad a festék, de rövidesen ők is megkapják a maguk helyét. A Temo'n még biztosan nem lesz végleges a telep kinézete, csak oda lesznek szórva a dolgok.
A Tüzéppel szemben lévő másik telep ilyen üres marad egyelőre. Gondolkodtam mi lehetne itt, de igazából jó ez ilyen üres placcnak. Lehet parkoló ahol az IPT dolgozók hagyják az autóikat. Várakozhat itt kamion, mielőtt beengedik a telepre. De állhatnak itt simán teherautók, vagy munkagépek, de akár katonai járművek is, attól függően, mi a játék témája.
Készítettem egy kis asztalt is maradék anyagokból, amit szorítókkal tudok a modul oldalára fogatni. Ezen kivágásra került az IPT vágányhálózata, ide beállíthatók az ÁFU-nál használt kocsikártyák. Az asztalon pedig elférnek a FRED-ek, de itt lehet a modelleket ki- és elcsomagolni is (terepezett modulra nem pakolunk!). Szállításkor pedig a 4-es modul aljára lehet fogatni, így nem igényel plusz helyet, és nem marad soha otthon véletlenségből.
Vannak még hiányosságok, amiket meg kell oldani, például az összes modul térvilágítása, az IPT vasúti bekötésének kerítése és kapuja - de ezek már a téli szezonra maradnak.
A Hädl Manufaktur is kiadta az őszi újdonságait tartalmazó lapot (mert hát ez katalógusnak azért nem nevezhető). Az 1-2. korszakos fékbódés fedett teherkocsik mellett formaújdonság IFA 60-as, gabonaszállító felépítménnyel és néhány szükség-személykocsi is bekerül a kínálatukba. Ezzel párhuzamosan több régi, főleg közúti modell (személyautók) gyártását szüntetik be, és sajnos némi áremelést is el kell fogadjunk tőlük.
Az Igra minapi hírlevelében ismét egy olyan épületet villantott fel, amiről csak a "hűha", a "wow" és hasonló jelzők juthatnak az eszünkbe. Az N - TT - H0 léptékekben novemberben megjelenő, kortalan formavilágú, tekintélyes méretű épület ismét a profizmust sugározza magából. Aki rakott már össze Igra épületet, annak sok ismerős részlet köszön vissza erről a makettről, mint pl. az élek lezárása, a tető gerendázat, vagy a cserép sorok. Az íves homlokzat viszont "formaújdonság" ahogy vasútmodellezésben hívjuk, csak a présházaiknál láthattunk eddig hasonlót.
Rég volt, hogy ilyen sok gyártó adjon ki valami újat egy hónapon belül. És ráadásul még mi is.
vasuTTmodell 2018-6 - Eltolható oldalú teherkocsi Hbills, MÁV Ep. V. 2018-7 - Eltolható oldalú iker-teherkocsi Hillmrrs, MÁV Ep. V.
Arnold/Hornby 9507 - Emeletes személykocsi egység, DR Ep. IV. 9705 - Önürítős teherkocsi készlet (3db OOtv kocsi), DR Ep. IV. 9706 - Önürítős teherkocsi készlet (3db Fac kocsi), DR Ep. IV.
Tillig 01757E - Személykocsi szett, Karwendel, DRG Ep. II. - átdolgozott, egyszeri kiadás 01773E - Személykocsi szett ICE 1991, DB Ep. IV. - egyszeri kiadás 01776E - Személykocsi szett "Vindobona 1", CSD/DR Ep. IV. - egyszeri kiadás 01789 - Hűtőkocsi szett, KPEV Ep. I. - őszi újdonság 01794 - Nyitott teherkocsi szett, kőszén rakománnyal, DBAG Ep. V. 01795 - Nyitható tetejű teherkocsi szett, DB Ep. IV. 01798E - Személykocsi szett "Interzonenzug 1", DR Ep. IV. - egyszeri kiadás 01800 - Önürítős kocsi szett, Talbot, DRG Ep. II. - őszi újdonság 02317 - Villamos mozdony BR01 , BahnBKK, DBAG Ep VI. - őszi újdonság 02759 - Dízelmozdony 740 Kocur, Lokorail Ep. VI. - őszi újdonság 02760 - Dízelmozdony T448p (740) Kocur, STK Wroclav Ep. VI. 02761 - Dízelmozdony T448p (740) Kocur, CTL Ep. VI. - őszi újdonság 03030 - Gőzmozdony BR50.40, DR Ep. III. - formaújdonság 04416 - Villamos mozdony 1020 Krokodil, MWB Ep. V. 09571 - Helyes vágányon a TT vasúttal, átdolgozott kiadás 13334 - Személykocsi 1/2. osztály, Eilzug, DB Ep. III. 13335 - Személykocsi 2. osztály, Eilzug, DB Ep. III. 13781E - Személykocsi ICE 1991, 1. osztály, DB Ep. IV. - egyszeri kiadás 13782E - Személykocsi ICE 1991, 2. osztály, DB Ep. IV. - egyszeri kiadás 15039 - Gázszállító tartálykocsi, DR Ep. III. - őszi újdonság 16595E - Rheingold szalonkocsi, DB Ep IV. - egyszeri kiadás 17376 - Hűtőkocsi, DRG Ep. II. - őszi újdonság 17377 - Hűtőkocsi "Deutsche Kamerun Bananen", DRG Ep. II. - őszi újdonság 18032 - Iker-konténerszállító kocsi 4 csereplatóval, AAE Ap. V. 18502 - Tartálykocsi Zans, RTI Railtrans, Ep. VI. 19062 - IFA H3A Ponyvás-platós teherautó 'Spedition Kupfer' 501770 - Személykocsi próbafestéssel, DR Ep. IV. - AKTT találkozói különkiadás
Kres 4912 - Villamos motorvonat ET 91 01 001-4 'Gläserner Zug', DB, Ep. IV. 4912D - Villamos motorvonat ET 91 01 001-4 'Gläserner Zug', DB, Ep. IV., digitális 6284R2 - Dízel motorvonat BR 628.4 'Erzgebirgsbahn', DBAG Ep. V. 6284RD2 - Dízel motorvonat BR 628.4 'Erzgebirgsbahn', DBAG Ep. V.
Modelltec 18105826 - IFA W50 Ponyvás-platós teherautó 'Reichsbahn'
Roco 36289 - Dízelmozdony BR 120 305-8, DR Ep. IV 36290 - Dízelmozdony BR 120 305-8, DR Ep. IV, digitális hangos
Hädl 113701-01 - Szovjet tartálykocsi, Benzin, CCCP Ep. IV. - új pályaszámú kiadás 113715 - Tartálykocsi VTG, DB Ep. III. 115004-01 - Autó szállító kocsi szett (Huckepackverkehr ), DB Ep. III. - egyszeri kiadás
Schirmer 50160 - Motorvonat vezérlőkocsi, DB Ep. III. 50360 - Motorvonat betétkocsi, DB Ep. III. 53030 - Poggyászkocsi (Pwi 31a), DB Ep. III. 53120 - Poggyászkocsi (Pwi 31a), PKP Ep. III.
Hol láthattuk korábban ezt a képet? Ezt igazából még sehol, de egy nagyon hasonló szerepel 2018-as katalógusunk 2. oldalán, igaz, ott nagyvasúti járművekkel.
Elkészült és holnaptól már haza is vihető a vasuTTmodell kétféle, 50 darabos limitált, egyszeri kiadású, sorszámozott tanúsítvánnyal ellátott eltolható oldalú kocsija. A modelleket a holland PSK Modellbouw készítette részünkre, a feliratok tampon technikával kerültek a vagonra, az eredeti kocsikhoz hasonlatosan. A modellek részletesen tamponozottak, a PSK által kiadott szériamodellek soha nem tartalmaznak ennyi feliratot, piktogramot.
Ezeket a modelleket nem hirdettük meg év eleji katalógusunkban, nagy volt ugyanis a bizonytalanság, hogy a gyártó még idén el tudja e készíteni nekünk őket. Utalásképp azért a második oldalon egy fotón megjelent a vagon, a korábban kiadott Sgnss konténeres kocsival egy képen. Szerencsére ilyen együttállást hamarosan fotózhat bárki a saját terepasztalán is! :)
VM-2018-6 - Eltolható oldalú teherkocsi, Hbills, MÁV Ep. V. - 8.800Ft
VM-2018-7 - Eltolható oldalú iker-teherkocsi, Hillmrrs, MÁV Ep. V. - 17.600Ft
A modellek a készlet erejéig rendelhetők webshopunkban.Klikk ide!
Akár az életből ellesett pillanat is lehetne, de amit látunk, az Tillig Nohab Loco kocsikkal. A mozdony a Tillig 2017-es egyszeri kiadása, a vagonok a vasuTTmodell ezidáig utolsó Faccpp kocsijai.
Még hogy kánikula! Jó, ha 20 fok van odakinn. De ha ezt a címet adtam a sorozatnak, akkor muszáj tartanom magam hozzá...
Szóval, ott tart az ügy, hogy megérkezett a megrendelt Heki tépőfű, a 1575 cikkszámú, és befejeződhetett a füvesítés a modulon. Mondjuk nagy mázlim volt, épp hogy elég lett, vannak olyan részek, ahová már csak a lehullott szálakból tudtam csomókat tenni. A korábbi terepezésekből még mindig vannak Heki fáim, amikből kisebb-nagyobb darabokat levágva a bozótos-bokros terület beültethető.
Kialakultak az út két oldalára a telepek, ha megérkezik a TÜZÉP kerítése akkor azt be is lehet rendezni. Mindenféle ES-Pecky apróság lesz itt, raklapos tégla, meg zsákos cement, kábeldob, no meg persze az ide készült épületek. Persze tüzelő is kell, egy kupac szén, egy halom tüzifa. Meg egy targonca.
Elkészült az IPT beton kerítése az A&S Projekt drótos kerítéséből, a kapu egy korábbi vásárláskor beszerzett JM Detail lézervágott karton készletből került a bejárathoz. A szögesdrótot most a beton kerítés megfestése után húztam be a "kifúrt" helyekre, hogy ne legyen fekete a kezem a lézervágástól az éleken lévő koromtól, de ez nem volt jó ötlet, mert a festék egy csomó lyukat eldugított, így macerásabb volt a dolog.
A rácsos kétszárnyú kaput a csehek fekete kartonból vágták ki, így először egy világos rozsda színnel festettem át, majd jött ez a MÁV-kék féle, hogy biztosan ne látszódjon ki a karton. A rozsda viszont kifejezetten jól mutat rajta, ahol nem takarta el a kék. Megépíthető nyithatóra is, de itt a fix kivitelt választottam. Mondjuk elég filigrán kis vacak, remélem bírni fogja a modulozás miatti hurcolászásokat. A kapu oszlopa és a beton kerítés közé még szükséges egy kis toldás, de ez ráér.
Helyére kerültek az útátjáró beton elemei az ipartelepen és a vasúti átjáróban is. Vas keretes beton lapokból kerültek kialakításra, így ha 3-4-es korszakot játszunk, akkor is autentikus kinézetet adnak. Úgy vágtam ki őket kartonból, hogy a sín leerősítések közé kerüljenek, így elvileg esélye sincs hogy megakadjanak bennük a modellek. Az András keresztet ajándékba kaptam, de könnyen megépíthető Papírbakter tábláiból, vagy megvehető készen a Peckytől.
A terepszint alatt is történtek fejlesztések, bekötésre került a vezérlőpultba a három új kitérő, így már semmi akadálya a játéknak. A helyzetet némileg bonyolította, hogy a kapcsolópult szalagkábelét a másik modulhoz kell csatlakoztatni, így itt egy újabb oldható bekötést kellett készíteni. Mennyivel egyszerűbb egy otthoni asztal :). Ott simán bekötjük a pultba a kitérőket, egy forrasztás és kész. Vagy maximum egy csatlakozó van, az asztal és a pult között. Itt viszont a pult is levehető és a modulok is szétszedhetők, szóval a kapcsolótól a kitérő állító motorig 2 oldható csatlakozás is van.