Egy modellező társ kért meg, hogy az egyik startos vagonját, amit egy másik modellező társ már lefestett barnára, matricázzam fel. Nem szoktam ilyet vállalni, de ezúttal kivételt tettem.
Adott volt a Tillig 14269 teherkocsi felépítménye barnára festve, és az általunk kínált Ky matrica szett, már csak csinálni kellett.
Első lépésben méretre vágtam a matricákat
Fényes lakkot kentem oda, ahová a matrica kerül
Még száradás előtt feltettem a matricákat. Erre a kocsi felépítményre összesen 14 matrica került
A készletből megmaradt még pár darab, amiknek az alvázon a helyük. Ezt követően fényes lakkal fújtam meg az egész felületet, száradás után pedig kapott egy matt lakk réteget.
Mivel még az első réteg matt lakk után is, tehervagonhoz nem méltó módon, elég fényes volt a felület, kapott még egy kicsit a mattból
A megrendelő elfogadta a teljesítést, ezután már csak össze kell rakni (ezt majd ő elvégzi) és mehet is a pályára.
Aki átszámozna vagy felújítana magának vagont vagy mozdonyt, az számos kész matrica közül választhat kínálatunkból. Ha másik matricára van szükség az is megoldható, csak egy e-mailt kell kapjunk az elképzelésről!