Bár még csak a 2019-es őszi újdonságok a téma a TT gyűjtők között, azon belül, a Tillig-TT-Club szűk (pár ezer fős) táborában már a 2020-as modelleket szemlézik. Nézzük hát milyen exkluzív modellek jelennek meg a klubtagok számára!
Folytatódnak a korábban megkezdett témák. A tagoknak már ismerős az "Eisenwerke West" elnevezés, már a sokadik vagont/szettet adja ki a klub ezen címkével.
A junior tagok tűzoltó vonata is bővülni fog a grátisz modellel, a Bahnbau témakör is sokasodik mind a DB 4., mind a DB AG 6. korszakban.
Szintén a vasútépítéshez kötődik a háromféle mérőkocsi és a hozzájuk passzoló dízelmozdony (melyekről az aktuális Club Aktuell újságban egy több oldalas cikk is olvasható). A mérőkocsik formavariánsok lesznek, mind külső, mind belső megjelenésükben az eredetit mintázzák, nem csak festésükben lesznek mások. A TTC "társaság" is növelheti személykocsi parkját, ezúttal egy poggyászteres REKO kocsival. A nyitott, DR 3. korszakos teherkocsira most is a Jano adja a rakományt, egy bútor szállító teherautó pótkocsit.
Az idei grátisz modell gáz szállító kocsi után érkezik kétféle fizetős is, így már komplett szerelvény állhat össze belőlük. Az idén megjelent "körlogós" NDK szoknyás kocsihoz kiegészítésül érkezik egy két darabos szett, úgy látszik bejött a gyártó elképzelése és népszerű volt a modell.
Formaújdonság a klub tagoknak! A jövő évi Workshop-lok a BR250 előszériás mozdonyok modellje lesz. A prototípus gépek középső fényszórója a szélvédő fölött volt, emiatt eltérő a homlok oldali kapaszkodók kialakítása is. De egyéb apró eltérések is jellemezték ezeket a gépeket, pl. az odal bordázatuk vagy az ablakok mérete. A modell ezúttal is négyféle kiadásban jelenik meg, építőkészletben és kész modellként, analóg és digitális kiadásban.
Most is - mint az utóbbi években - október 31-ig várja a Tillig a klub modellek előrendelését, ami a gyári formanyomtatványon vagy kényelmesebben, webshopunkban is megtörténhet.
Aki nem tagja a Tillig-TT-Clubnak, bármikor beléphet, a tagság feltételeiről, előnyeiről webshopunkban olvasható tájékoztató, klikk ide.