Gyakran felmerülő téma TT-s körökben, hogy más méretekben micsoda közúti jármű felhozatal van, nekünk meg szinte semmi. Közel 8 éve írtunk is már erről a témáról (klikk ide a régi cikkért), de az azóta eltelt időben igencsak felpörgött a gumikerekűek piaca 1:120-ban. Megjelentek a Herpa kaminok (DAF, Mercedes, Scania), Moszkvicsok, Volgák, Barkasok, Framok, vagy a Hädl Ladák, Trabantok, Zaporozsecek, vagy épp a Pecky LIAZ-ok és mára a V&V - MBS kooperáció is ontja a jobbnál jobb kisautókat (Skodák, VW-k, Ikarusok stb.). Tavaly Bielsko-Bialában tűnt fel egy-két lengyel modulon a "Kispolszki", rögtön rá is állítottuk lengyel baráTTainkat, hogy szerezzenek nekünk a kisipari termékekből. A kezdeti lelkesedésünket hamar letörték, a tíz fölötti darabszám listánk gyorsan leredukálódott 3-ra, mondván, ennyi jut az elkövetkező pár hónap gyártásából.
Időközben egy elkapott fotón megláttam egy Nysa és egy Zuk mikrobuszt is. Azonnal ment a foglalási igény, mondanom sem kell, hogy "talán 1-1db jut" válasz érkezett. Eltelt egy év, az idei találkozó előtt jelezték, hogy megvannak az autók. Egy év, 5db autó, nem valami jó arány. De megérte a várakozás, igazán szép makettek kerültek a kezeink közé. Persze a hosszú várakozás után fizetni is kellett a "gépekért", 55PLN, azaz kb. 4000Ft volt darabja. De ki nézi ezt, mikor Zuk, Nisa és P126 kerülhet a gyűjteménybe?
Az idei modul találkozón, a cseh hobby-shop egy standdal képviselte magát. Egy kis kosárban néhány autó fetrengett, mindegyik külön bezacskózva, mindenféle gyártói megjelölés nélkül. Volt Barkas autómentő, Daciák és még néhány modell. 25PLN, azaz 1800Ft körüli árért nem hagyhattuk ott ezeket sem, így többen hoztunk haza kuriózumnak számító kiegészítőket tőlük is.
Már csak ezekért az apróságokért is megéri Bielsko-Bialába járni. :)
Folyt. köv...