Vasárnap zárult az idei modultalálkozó a lengyelországi Bielsko Bialában. Idén is összejöttek a Slaska Grupa, a Zababov, a Horky, a KMC Kosice, a Modelbahnclub Gubin és a BTTB modulosai, sőt ezúttal Bulgáriából, és Brnoból is kaptunk erősítést, hogy játszunk egy jót. A modulok hossza idén is nagyjából 400 méter volt, ahol menetrend szerint ment a játék csütörtök 15 órától vasárnap 13 óráig, csak némi alvással és táplálkozással megszakítva azt. Ezúttal is visszarepültünk azokba az időkbe, amit a vasútmodellezésben negyedik korszaknak hívunk, azaz a rendszerváltás előtt jártunk. Ezért a KGST országok dízel és gőzmozdonyai rángatták a személy és tehervonatokat, a monumentális (akár 15-17 kocsis) nemzetközi expresszeket. Az idei találkozó is látogatható volt a nagyközönségnek, előre megadott időszakokban.
Kissé rendhagyó lesz ez a mostani képes ismertető, igyekeztem olyan fotókat lőni, amelyeken az általunk is forgalmazott lézervágott épületek és kiegészítők járulnak hozzá látványhoz. Az Igra és az A&S projekt termékei szép számmal vannak jelen a modulokon, nézzünk most néhányat ezek közül.
Tábor, Igra faházakkal (SI-160014 cikkszám)
Elhagyatott temető, Igra sírkövekkel (SI-130026 cikkszám)
Betonlapok Kobier állomáson, szintén az Igrától (SI-13000X cikkszámok)
A&S Projekt fészerek és ólak
Garázssor az A&S Projekttől (AS-022 cikkszám)
Aki bővebb képriportra kíváncsi, az alábbi facebook oldalakon további ámulni valókat találhat:
BTTB Modulközösség facebook oldala